|
VMDOK |
HUDOK |
YUDOK |
|
EBIB |
HANG |
EGYÉB |
|
Vékás János: Ki (lesz) a kisebbség Európában?
Az európai szellem két évtizedes pangása után egy régi törekvés dominál ismét az Ókontinensen: a társadalmi integrálódás olyan új szakaszába való békés átmenet eszméje, amely a nemzetállam modelljének végleges túlhaladását jelenti. Ezzel párhuzamosan azonban a regionális kultúrák új modellje és a nemzeti azonosságtudat kifejezésének az állami kényszertõl megszabadított formája iránti igény is megmutatkozik.
A nemzetállam mint a társadalmi berendezés alapvetõ formája elavult. Az államnak az a törekvése, hogy a nyelv és a kultúra uniformizálásával erõsítse hatalmát, századunkban mindig a szeparatista mozgalmakat erõsítette. Eddig Európában, amely néhány kivételtõl eltekintve nemzetállamokból áll, e kérdés fõként a nemzeti kisebbségek probémája volt. Az esetek többségében a kisebbségi kérdést területi autonómiák létrehozásával igyekeztek megoldani. E felfogás mint »szükséges rossz« természetszerûen következik a nemzetállam-koncepcióból, és osztozni is fog annak sorsában.
A
területi autonómia hozzájárulhat a kisebbségi kérdés eredményesebb rendezéséhez, de magában még alapvetõen nem képezi a megoldás lényegét. Különösen nem az olyan kimondottan vegyes lakosságú területeken, mint amilyen Vajdaság. Tartományunk ugyanis elsõsorban olyan szellemi térség, amely sajátos kulturális hagyományokkal rendelkezik, többek között a különbözõ nemzetek toleráns együttélésének hagyományával is. Ilyenformán a regionális kultúrák modelljének keretében feltétlenül van létjogosultsága. Emellett azonban Vajdaságban meg kell kísérelnünk kialakítani a nemzeti önazonosság megvalósításának olyan modelljét is, amely az új európai feltételekben szélesebb körben is alkalmazható lehetne.Az új, egyesült Európában ugyanis a nemzetiségi kérdés már nem a nemzeti kisebbségek problémája lesz. A határok nyitottságával, az emberek, eszmék, az áru és a tõke szabad áramlásával mind vegyesebb lakosságú területek keletkeznek. Az olyan társadalmakban
, amelyekben a szuverenitás letéteményese a polgár, amelyekben piacgazdálkodás és politikai demokrácia uralkodik, és amelyekben a gazdasági prosperitás meg az emberi szabadságjogok érvényesítése a fõ integratív tényezõ, az egyes nemzeti kollektivitásokhoz való tartozásnak is az egyén személyes elhatározásán kell alapulnia. Ezért a nemzeti önazonosság autentikus kifejezésére a személyi elven alapuló kisebbségi önkormányzat olyan modelljét javasoljuk, amely az új Európa mércéinek is megfelel.Feltétlenül támogatjuk azt az elvet, hogy a szuverenitás eredendõ letéteményese az e
gyén, a polgár. Ennek értelmében az állam szuverenitása a polgárok által ráruházott szuverenitásból ered. A polgárok szuverenitásukat a szabad, általános és közvetlen választásokon gyakorolják. Érdekeik eredményesebb összehangolása és kifejezése érdekében politikai szervezetekbe tömörülnek.A nemzetállam alapvetõ hiányossága az, hogy az egyén érdekeinek sokaságából az egyiket - a nemzetit - a többi fölé emeli, abszolutizálja. Ez a társadalmi integrálódási modell azon fejlõdési szakaszának sajátossága, amel
yben az államnyelv igénye lépett az államvallás korábbi igényének helyébe.A közös Európába való belépés megköveteli a nemzeti szuverenitás egy részérõl való lemondást. Ezt azonban bármely nemzet tagja csak úgy tarthatja elfogadhatónak, ha ezzel nem csorbul nemzeti önazonosságának kifejezési lehetõsége, vagyis ha saját nemzeti toleranciája nem egy másik nemzet intoleranciájának nyit teret, ha integrálódik, de nem asszimilálódik, ha az új domináns eszme erõsebb, mint a nemzeti partikularizmusok. Ennek érdekében kell tehát kidolgozni a nemzeti önazonosságot érvényesítõ új modellt, amely az egyén, a polgár szuverenitásából kiindulva teszi lehetõvé a kollektív érdekek feltárását, kifejezését és képviseletét.
Amikor a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének koncepcióját vázoltuk, arra törekedtünk, hogy az mint nyomásgyakorló csoport két irányban is továbbfejlõdhessen: egyrészt mint a többpártrendszerben mûködõ politikai szervezet, amely magán hordja a pártok szervezõdésére jellemzõ jegyeket is, másrészt ped
ig mint a kisebbségi önkormányzat embrionális változata.Politikai szervezetként arra kívánunk összpontosítani, hogy azokkal a pártokkal együttmûködve, amelyek programjában helyet kap a nemzeti egyenjogúság kérdése, segítsünk az olyan megoldások kidolgozásában, amelyek a többség érdekét nem sértve megfelelnek a kisebbségeknek, s hogy a választások során azt a pártot támogassuk, amely a nemzetek közötti együttélés legkedvezõbb programját kínálják fel.
A kisebbségi önkormányzat keretében viszont a kisebbség
belsõ életének demokratikus intézményrendszerét kell kialakítani, az állam által delegált jogkör keretében. Ilyenformán az önkormányzat részesedne az állami költségvetésbõl is az általa felvállalt feladatokkal arányban. Ezeket az eszközöket az önkormányzaton belül, pályázati rendszer alapján, olyan demokratikus módszerrel kell elosztani, amely lehetõvé teszi a kisebbségi szellemi élet egészséges fejlõdését, az eszmei és kulturális többszólamúságot, hogy a kisebbség szellemi élete a szélesebb társadalmi közegben zajló folyamatokkal összhangban fejlõdhessen. Ez tenné számára lehetõvé a valódi esélyegyenlõséget, így zárkózhatna fel az európai folyamatokhoz.A regionális kultúrák és kisebbségi önkormányzatok rendszere alakítaná ki tehát Európában a nemzetek toleráns együttélésének légkörét. Abban az Európában, amelyben a nemzeti önazonosság nem az állami szuverenitás eszköze, a kisebbség és többség fogalma már egészen új értelmezést nyer: a kisebbséget nem a nemzetállamok közötti határok hozzák létre. Gettóba a
zok zárják magukat, akik nem fogadják el a nemzeti önazonosságot megõrzõ, de a toleranciát feltételezõ együttélés szabályait.[Elhangzott a nemzeti kisebbségek helyzetével foglalkozó tanácskozáson, Maribor, 1990. VI. 5. Megjelent: Napló, 1990. VI. 13.]
